Tanácsok, elérhetőségek

Mire figyeljünk?

Ezen a ponton senkit nem megrendelésért akarok nyúzni. Ha az eddigieket átböngészve semmi nem tetszett meg, akkor nagy valószínűséggel már nem is olvassák ezeket a sorokat.

Sokkal inkább arra térnék ki, hogy mire érdemes figyelni, amikor valakiben már a szépírás megrendelésének elvetemült gondolata felmerül.
Hozzáteszem, az alábbiakból számos dolog csak rám vonatkozik, elképzelhető, hogy kollégáim egyes dolgokat merőben más szemszögből néznek.


1. Anyag:

A leggyakrabban tehát hozott anyagból dolgozom. Nem azért mert nem szeretek vásárolni, inkább azért, mert eddig sok esetben megrendelőim már a felkérés időpontjában betáraztak a megfelelő mennyiségű borítékkal, kártyával, stb. Természetesen, amennyiben ez nem így történik, tudok segíteni a megfelelő kellékek beszerzésében, illetve be is szerzem, ha szükséges. Papírra leggyakrabban fekete, vagy színes tintával dolgozom, (ez nem hozott anyag...:) az adott betűtípus szerinti tollheggyel, ezek megfelelnek a legtöbb írófelületen. De lehet írni a fapáctól kezdve a színes temperán át az akrilfestékig bármilyen hígítható anyaggal, tehát a felületnek sem kell kötelezően papírnak lennie. Lehet fa, fém, műanyag, üveg, kerámia és kő is (félreértés ne essék, ez utóbbi nem a csukott ablakon át bedobott szerelmi vallomás, hanem az esküvői dekoráció esete).
Ugyanakkor célszerű íráspróbát tenni az alkalmazandó anyagokkal, hogy ki tudjam választani a megfelelő festéket, amennyiben a felület például túlságosan nedvszívó lenne. Sajnos, volt már arra példa, hogy a koppanásig kiszámolt esküvői boríték itatóspapírként viselkedett. Természetesen mindig meg lehet találni a megfelelő festéket, de akkor is kellemetlen utólag rohangálni még egy utolsó borítékért. A "firkapapírt" be kell tehát kalkulálni.
FIGYELEM!!! Fényes műnyomó papírokon a kézi kalligráfia csak kevés tintafajtával és betűtípussal, valamint igen körülményes módon lehetséges! (Magyarul lassú, ergo sokba kerülő betűk.)

2. Betűtípusok:
A honlapomon szereplő betűtípusok a választék tekintetében tájékoztató jellegűek. Számos egyéb, úgy klasszikus, mint modern írásfajtára is lehetőség van. A kalligráfus is fejlődőképes, még ha ez a honlapján nem is tükröződik naprakészen.
Az is elképzelhető, hogy bizonyos írástípust az Önök igénye szerint módosítsak, vagy egy Önöknek máshonnan már tetsző írástípust átvegyek. Hosszú távú együttműködésnél kedvelt módszer, egyediséget kölcsönöz. (Ez most kedves esetleges esküvőszervező partnereknek szólt, egyéni megrendelőimmel nem szeretnék többesküvős kapcsolatba kerülni, jobban szeretném, ha mindenkinek már elsőre is sikerül az igazival összefutni).

3. Határidő:
"Lassú munkához idő kell" - ferdítik el cinikus ismerőseim a méltán népszerű közmondást.
Tény, hogy egy kalligráfus nemigen keverhető rokoni szálak gyanújába egyetlen színes lézernyomtatóval sem. Egy dokumentum megszerkesztése is eleve időt, és elég nagy gyakorlatot kíván, nemcsak magában a szerkesztésben de az adott betűtípus írásában is. Sok hibalehetőség nem marad egy egyedi naplónál, amikor azt már készen hozzák...
Konkrétan esettel szolgálva, megfelelő minőségű munkához (betűtípustól függően) biztonsággal óránként 10-15 boríték címzése, 20-25 ültetőkártya, és csak 2-3 teljes meghívó megírása vállalható. Minden egyes darabot ugyanis elő kell készíteni a tökéletes munkához, meg kell írni, és utómunkát kell végezni (segédvonalak, a név/cím megfelelő betájolása, segédvonalak utólagos eltüntetése, stb). Ráadásul egészségesebb az eredményre nézve, ha a naponta effektív írással töltött idő nem több, mint 7-8 óra (ez technikai szünetekkel, vonalazással, satöbbivel együtt bőven több, mint 10-12 óra). Ennél több már láthatóan rányomja a bélyeget az eredményre. Megrendelés esetén érdemes ezen az alapon megbecsülni a szükséges időt. Természetesen minden paraméter birtokában (mennyiség, betűtípus, stb), pontosítani szoktam a megbízható, és tartható határidőt.
Van arra eset, hogy egy adott betűtípushoz szokott kalligráfus gyorsabban dolgozik, de ez egyrészt meglehetősen beszűkítheti a lehetőségek tárházát, másrészt érdemes ilyenkor a részletekre is odafigyelni, előfordul, hogy ott van a kutya elásva.

4. Hibaszázalék:
Csúnya dolognak tűnhet már a kezdetén negatív húrt pengetni, de attól még realitás, hogy a kalligráfus is emberből van, és ennélfogva előfordulhat, hogy hibázik, még ha ez nem is törvényszerű. Javasolt tehát némi tartalékkal számolni, amennyiben hozott anyagról van szó, amit - ha nem kerülnek felhasználásra - maradéktalanul visszaszolgáltatok. Különösen érvényes ez a borítékokra, meghívókra, ültető- és köszönetkártyákra. Olyan még nem volt, hogy Naplót, Vendégkönyvet, Albumot szúrjak el, (majd ezek után!), de a "sorozattermékek" esetében célszerű 5-6 %-os hibahatárral számolni.

És ha a fentiekkel sem sikerült senki elriasztani, bármely kiegészítő információval, árajánlattal, szolgáltatással kapcsolatban készséggel állok rendelkezésükre.

Buzogány Dezső

+36-20-259-6995
buzoganyd@gmail.com

1212 Budapest, Dunadűlő út 3/c.
Asz: 65793190-1-43

Megjegyzések