Kézzel írt esküvői meghívók, egy kis werk.


A kiállítások ideje alatt kismilliószor meséltem el, hogy mi történik, ha valakinek olyan elvetemült gondolata támad, hogy kézzel írassa a meghívóját is, ne csak az ültetőkártyát, borítékot, meg egyéb ezer apróságot.

Kellett és kell a tisztázás, hiszen - bár egy korábbi posztban már leírtam röviden, milyen alternatívák vannak - a munkafolyamatról nem szólt a fáma, és ugyebár egyáltalán nem árt, ha azok is megismerik, akik igénybe veszik ezt a szolgáltatást. Legalábbis az elismerő pillantások magyarázat közben arra utaltak, hogy érdemes ezt az érdeklődőkkel megosztani.

Van viszont egyéb oka is annak, amiért igyekszem minél több részletet megosztani. Gyakran találkozom egy tipikus félreértéssel, amelyet nem győzök tisztázni, akár a szakmában beszélgetünk, akár megrendelőimmel egyeztetünk a lehetőségekről.


A "félreértést" az alábbi két nézőpont közötti eltérés okozza: kívülálló alapvetően "meghívósnak" tekint, én meg alapvetően "kalligráfusnak" tekintem magam.

Hol van a különbség? Ott, hogy én elsősorban nem meghívókat, kártyákat, stb készítek, hanem ezekre írok. Analóg módon, tollal, téntával. 




Az pedig igen ritka madár, aki azt kéri, hogy minden egyes meghívót külön, kézzel írjak meg. 

De hogyan is néz ki a dolog, a lehetséges verziókban?

Hadd idézzük fel egy kicsit a meghívókról szóló decemberi posztot - katt az alábbi linkre, de elolvasása után azonnal kérem visszajönni ide :):


Szóval: az első verzió - amikor a meglévő meghívóhoz csak nevet kell adni -  azt hiszem, elég könnyen érthető, és elég részletesen le is van írva. A másik két verzióhoz szeretnék egy-két plusz részlettel szolgálni. 

Mi történik a második (mesterpéldányos) esetben? Az, hogy a nyomdai sokszorosítást kombináljuk a kalligráfia egyediségével. Gyakorlatban akár az ifjú pár, akár a meghívókészítő azt a "törzsszöveget" rendeli meg kalligrafikus írással, amit én egy példányban leírok, és azt szkennelve, digitalizálva, stb illesztik be a meghívóba. Lehet ez a meghívó szövege, lehet az idézet, és lehet akár mindkettő. 
Sőt, az is gyakori, hogy az így elkészült meghívó újra a toll alá kerül, és ugyanazzal az írással írom bele a meghívottak nevét, és megcímzem a borítékot: 





A legkomolyabb manőver természetesen a teljesen kézzel írt meghívó. Bár egyértelműen a legnagyobb anyagi keretet ez igényli, ha hosszú a meghívó szövege, mégis vannak olyanok, akik inkább a szöveget lerövidítik, csak hogy kihasználhassák a szépírás hatását, és láthassák a meghívott szemeit elkerekedni. És érdekes módon egyre többször hallom, hogy "annyival nem drágább, mint amennyire ütős, ezért megérte lerövidíteni a litániát". 

Tény viszont, hogy ilyen esetben a munka sem piskóta. 

Mert először (főleg egy precíz folyóírás kartonon konfigurációban) az ember szépen rászerkeszti (kézzel) a szöveget a várható meghívóméretre. Magyarul addig írja, amíg nem látszik egyértelműen, mi a legjobb elhelyezés.

Utána ez alapján szépen megvonalazza az összes üres meghívót.



Leírja a törzsszöveget, megszólítást, stb minden meghívóra:



Eltűnteti az összes szerkesztővonalat (nagyüzemi radírozás).



Megírja a szintén megvonalazott borítékokat:



És amikor minden meghívót átnézett, minden borítékot szintén leradírozott, minden hibás darab helyett újat írt (!), minden esetleges hajtogatást elvégzett, a meghívó a legszerényebb, díszítmények nélküli verzióban így néz ki.


Szándékosan választottam olyan példát, ahol kizárólag írás van, egyéb díszítések nélkül. Hiszen legtöbben pontosan az írás miatt választanak.

Megjegyzések