Esküvő kiállítások, egy kis folytatás

Sűrű volt a kiállítási szezon, és sűrű az azt követő időszak is. A Kongresszusi Központról már írtam, de hasonló jók voltak az Arénában is és Budakalászon is. Nincs két ugyanolyan kiállítás, de azt hiszem, ez a három bőven elegendő volt felmérni az, hogy milyen érdeklődésre tart számot, amikor élőben látják megszületni a szépírást. 

Nagyjából 300 írásmintát kértek a három kiállításon, és ez a kezemnek elég is volt. El is nyűttem egy-két tollhegyet, hiszen a folyóírás töretlen népszerűségnek örvend, így a flexibilis tollhegyek igencsak megdolgoztak az árukért :) 


Megszülettek a látogatók közül kisorsolt nyertesek is, ki házasságlevelet, ki ültetőkártyákat nyert, majd természetesen ahogy eljön az elkészítésük ideje, róluk is adok hírt. 

Néhány kép az Arénából (ilyen volt a kis kuckóm): 



És néhány kép Budakalászról :)






Én mindenképp élveztem, és láthatóan azok is, akik elkerekedő szemekkel megálltak az asztalom előtt. 

Köszönöm mindegyiküknek!


Megjegyzések