ÜLTETŐKÁRTYÁK, KÍSÉRŐKÁRTYÁK

Akartok egy olyan apróságot az asztalra, amit a vendégek elkerekedett szemekkel, elképedve forgatnak a kezükben, mert többségük ilyet még élőben nem látott?

Ez az a hatás, amit a kalligrafikus kézírás produkál, egyébként nemcsak az ültetőkártyán, hanem bármilyen egyéb anyagon.

A csodálkozás mértéke az, amin annó még én is meglepődtem, mert be kell vallanom, nem számítottam arra, hogy - ahogy azt már rendszeresen újságolják - a vendégek az egyéb ajándékokat elég gyakran "ottfelejtik" az asztalon, de a nevükkel kézzel írt kártya bekerül a tárcába (érdemes egyébként ilyenkor "házasítani" a köszönőajándékot a kézzel írt vendégnévvel).

Ezt emelik ki minden egyes visszajelzésben, és ezt tapasztalom magam is, valahányszor rendezvényekre hívnak meg különleges alkalmakkor, és ajándék kártyákat írok a vendégeknek.

És így, bármilyen furcsának is tűnik, ezzel a kis kártyával lehet a legkönnyebben kuriózumot varázsolni a vendég asztalára.

Ezen túlmenően az ültetőkártya a segítség eszköze, igen sok apró kényelmetlenséget lehet elkerülni, ha az ember ülésrendet készít. És mint egyben dekorációs elem, fontos helye van az asztalon. Stílusában legtöbbször a meghívóhoz/menükártyához igazodik, és igazi csemege a kalligráfusnak, aki olyan tintákat, színeket, anyagokat is tud használni, amelyek nyomdai úton nem igazán, vagy körülményesen kezelhetők.

FONTOS! Társasági események ültetőkártyáira a vendég nevét kézzel illik ráírni, mint minden olyan más helyre, ahová a vendég neve kerül (meghívó, boríték, ülésrend). Ettől személyes.

Ha viszont már eldőlt a kell/nem kell vita, igencsak kitágul annak a fogalma, hogy "mi mindenből" lehet ültetőkártyát "írni".